Idősíkok

Én téged elpöröllek

Marina Cvetajeva:

Én téged elpöröllek

Én téged elpöröllek égtől és földtől, nem menekszel,
mert a vadon volt bölcsőm, és koporsóm is az lesz egyszer,
mert úgy járok a földön - csak félig földet érve,
mert téged senki így nem font még énekébe.

Én téged elpöröllek koroktól, éjszakáktól,
aranyos lobogóktól minden kardvillanástól.
A kulcsot elhajítom, kutyád szélnek eresztem,
virrasztom földi éjed, házőrző ebnél éberebben.

Mástól, s attól is, attól az egyetlentől, elpöröllek.
Nem leszel senkié, magam se nézek másra többet.
Attól is, kivel Jákob birkózott, elragadlak
az utolsó vitában - hallgass! - igen, magamnak!

De amíg nem teszem kezed a melleden keresztbe,
addig - hiába minden! - a magadé leszel te:
lendülsz éteri tájra, egekbe bontva szárnyat:
a mindenség a bölcsőd, a mindenség lesz síri ágyad.

Útszéljegyzet

jegenye tövén
rózsaszín barackfácska
vándorok nyoma

Nők

Garai Gábor Nők

Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.

És büntelen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogok s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.

Végül homokká porladunk
bontó sugaraik alatt,
testünkből csak keret: a csont
s a fekete foncsor marad.

S a fekete foncsorban is
gyilkos tekintetük ragyog,
mely földre vont és sírba vitt
és mindhalálig ringatott.

Varjak

(1)
Két varjú károg
Az öreg akác ágán
Telet ígérnek
(2)
Fekete foltok
Varjú csapat tanyázik
A havas kertben
(3)
A diófáról
Fekete varjú rebben
Sorsa időtlen
(4)
Hómezők felett,
varjú-pár kering. Daluk
Tavaszi ének.
(5)
Karácsonyi kert
Avar alá bújt a tél
varjú hang mögé
(6)
Fekete foltok
hímzik az őszi vetést.
Dús varjú ebéd.

Január

fura január

a kerti hinta vidám

gyerekhaddal száll